Nagyanyánk 88 éves lett. Súlyos cukorbetegsége, veseelégtelensége, és mozgáskorlátozottsága sem gátolja abban, hogy nap mint nap mosolyogjon a világra. Birodalmi lépegetőjével (járókeret) rója a köröket az udvaron, és szórja a bölcsességeit, mint az azóta szállóigévé avanzsált: „Szagolom: büdös, kóstolom: sz@r” kezdetűt. Mesél a gyerekkoráról, arról, hogy a tanár rácsapott a kezére, mert nem tudta megmutatni a térképen a kért várost. A papája mindig bírálta a mama főztjét, de mindig jóízűen megette.
Volt egy háború, tele félelemmel, óvóhelyekkel, beragasztott ablakokkal, maláriával fogságból hazatérő férjjel. 56-os forradalom: egy Ausztráliába disszidált fogadott gyerek, egy cseperedő saját.
Unoka, szép napok, a férj betegsége majd elvesztése.
Talpraállás, munkaterápia.
Egyre több barát, és rokon elvesztése.
A legnagyobb csapás szeretett testvére elvesztése. Eszébe jutnak közös történetek, és nevetünk az eseten amikor a frissen nyitott nagyáruházból 8 hízott kacsát cipeltek haza a buszon fejenként. Az eladó nem akarta elhinni, hogy nem autóval jöttek 🙂 Aztán volt az az ominózus eset is, amikor a testvérén a postán hányinger vett erőt. Az ott használt zacskót kidobta a posta előtti szemétbe. Csak otthon vette észre, hogy eltűnt a műfogsora, nah ekkor jutott eszébe a zacskó. Nem volt mit tenni, a fog egy vagyon volt, el kellett menni érte. Oda is ment, szerencsére még ott volt, körülnézett látja-e valaki, szépen eltette, probléma megoldva.
88 megélt év, megannyi szép nap, bánat és sírás, szeretet és mosoly.
A bölcsesség, végigélt történelem és az élet szeretete tanulható, átvehető. És van is mit tanulnunk. Alázatot, és kitartást, életigenlést.
De mindannyian vevők vagyunk erre? Vagy csak egész nap rohanunk a dolgunk után? A történelmet csak könyvekből ismerjük, vagy van saját, öröklött történetünk?
Picit próbáljunk meg időseinkre figyelni, törődni velük. Minden együtt töltött nappal többek leszünk általa!
Be the first to comment