Halló! Van ott valaki? Istent keresem!

– Halló! Van ott valaki? Istent keresem!

Senki. Süket a telefon. Pedig azt mondják létezik. Ki kell derítenem. Sok kérdésem van, súlyos kérdések, melyre csak ő tudhatja a választ.

Merre induljak? Hol keressem? Templomban még sohasem voltam, pedig megkereszteltek. Mindegy, erre most nincs idő, gyorsan kell a válasz. Több álláspontot kell megvizsgálnom, irány a könyvtár. Tanulmányozás indul: Az öt világvallás. Olvasom, olvasom, de nem értem. Különböző kasztok, szentek, istenek, ez nekem sok. Jó akkor nézzük a Bibliát: a nemzetségi táblazatnál megunom.

Az nem lehet hogy most feladjam. Ő az aki mindent hall, és lát igaz? Alig hallhatóan mormolom: Isten, ha létezel, adj egy jelet. Bármit. Tudnom kell, hogy a világ szerencsés véletlenek összjátéka, vagy mérnöki pontossággal megteremtett remekmű. És mi dolgunk van nekünk itt? Minek születünk, ha úgyis meghalunk? Elmúlunk örökre és megváltoztathatlanul, vagy mégsem?

Semmi. Eltelt egy nap és semmi hír, semmi jel. Majd talán este, akkor úgyis ráérek…

Este hívom újra. Telefonon, hogy máshogy? Ez egy modern kor, vagy nem?
– Halló! Van ott valaki? Istent keresem!
– Igen tessék! Én vagyok…

Hú valaki beleszólt, na most jól beijedtem. Telefon lenyom. Hogy lehetek ilyen hülye, hát nem ezt akartam? De mit fogok neki mondani, egyáltalán fogok tudni beszélni? Nagyon Izgulok, de újra tárcsázom.

– Halló! Van még ott valaki? – kérdezem.
– Igen itt vagyok. Úgy hallom napok óta keresel, és kérdéseid lennének. Hallgatlak!

Részemről néma csend. Elkezdeném, de elég nehéz beszélni. Éppen most akartam felelősségre vonni. De Ő Isten, ezt hogy tehetem? Mindegy, már lesz ami lesz, kérdezek.

– Na nincsenek kérdések? – kérdezi Ő a vonal másik végén.
– De van, de van – mondom én remegő hangon. Rendben, elfogadom hogy létezel, hiszen beszélgetünk, de mondd, miért hagytad az emberiséget sújtó rengeteg szenvedést, a háborúkat, természeti katasztrófákat. Hol voltál, amikor segítségért kiáltottak?
– Klasszikus kérdések. Tudod ez a világ most nem az enyém. 6000 évvel ezelőtt az első ember súlyos döntést hozott, elutasított. Nem kért belőlem. Azóta szemlélem, mit kezd itt az ember, hogy boldogul nélkülem. Hogy viszonyulnak egymáshoz, mit tesznek a rájuk bízott örökséggel. Emeld fel a kezed, lásd az én szememen keresztül a világot, csak 30 másodpercre.

Engedelmeskedve a kezemet felemelem. Láttam valahol, hogy valahogy így kell. Pörgő képkockák jelennek meg. Vér, háború, pusztítás, robbantás, halál, meg nem született gyermekek, kiszáradt folyók, füstoszlop, félelem és jajveszékelés, égő emberek – ááá, érzem az égett hús szagát, nem bírom tovább, kérlek állítsd le!
– 10 másodperc. Ennyi volt, nem bírtad valami sokáig. Én ezt nézem már évezredek óta.
– De miért nem avatkozol közbe, miért hagyod, hogy ezt csináljuk egymással, pusztítsunk és Istent játsszunk?
– Nem minden ember rossz. Nem volna igazságos, ha az első ember rossz döntése alapján mindenkit hagynák a sorsára. Minden ember egyéniség, szabad akarattal. Mindenki életében jönnek pillanatok, amikor dönthet – velem, vagy nélkülem. Ha mellettem dönt, akkor ezután fogom a kezét, és együtt megyünk tovább. Megláthatja azt a dimenziót, ami számára eddig láthatatlan volt, és segítséget nyújtok neki ha bajba kerül. Az egész világ egy mérnöki pontossággal megszerkesztett világ, melyben minden ember számára van egy hely, egy küldetés, mellyel fogaskerékként becsatlakozik a mindenségbe.

Ezután nem tudom mi történt velem, mintha pikkelyek hullottak volna le a szemeimről. Láttam a világot, úgy ahogy még sohasem. Valahogy a helyére került minden, egy szempillantás alatt. Teremtés, élet és halál. A körülöttem lévő, barátnak mondott emberek igazi szándékát is láttam (ilyen fájdalmas az igazság?) Mégis a sok borzalom láthatása, és az igazság feltárása után valami megmagyarázhatatlan békesség és nyugalom árasztotta el a bensőmet. Még sohasem éreztem ilyet.

Na most van csak igazán sok kérdésem!

– És mi az én szerepem, hol kapcsolódok, mi az én feladatom? Meg még azt szeretném kérdezni, hogy…
– Ne haragudj, hogy közbevágok, de szerintem egy napra bőven éleg volt ennyi. Lesz min gondolkodnod. Ha jól értettem döntöttél, hidd el nem hagylak magadra, ez nem az utolsó beszélgetés volt.

Megszakadt. Foglaltat jelez. Pedig még rengeteg kérdésem lett volna. Nem baj, holnap is lesz nap.

Olyan jól aludtam, mint még soha, aztán egész nap a beszélgetésen gondolkodtam. Itt van ez a tudás, mit kezdjek most vele?

Alig vártam, hogy újra este legyen, és tárcsáztam …