Hű milyen jó autója van, ez az ember biztos érti a dolgát! Vagy mégsem?

Hű milyen jó autója van, ez az ember biztos érti a dolgát! Vagy mégsem?  Tényleg a külsőségek mutatják meg, hogy ki mennyire jó szakember?

Főhősünk a könyvelő, abból a betegesen naiv, régi vágású fajtából. Hiszi, hogy ez egyenes út mindig könnyebb mint a görbe. Hiszi, hogy az igazi munkája nem a számlák rendezgetésében és adminisztrálásában merül ki, ott éppen csak kezdődik. Elemez, ötletel, modellezi a jövőt.  Büszke ügyfelei minden elért apró sikerére, és igen, ki tudja miért, mindenki vállalkozását egy ici-picit a magának érzi.

Hosszú út vezetett idáig, rengeteg tanulás, lemondás, kemény munka, de megérte. Vagy mégsem?  Történt valami, ami gondolkodásra késztette.

Hosszú évek óta dolgozott a cégnek, ahová új tanácsadó érkezett.  Néhány nyitott kérdés tárgyalásért kiáltott, összejöttek hát a felek.  

Tanácsadónk korábban már adott hírt magáról egy fogalmazvány formájában, melyet főhősünknek a saját neve alatt kellett volna a címzetes hivatalnak benyújtani.

A fogalmazvány talán meg is felelt volna, de pechjére hősünk nem volt egy átlagos könyvelő. Valahogy mindig jobban lázba hozta Márai, mint a teljes költségfüggvény. Na és volt egy furcsa hobbija, írt. Évek óta. Így borzasztóan égette a szemét a fogalmazvány számolhatatlan súlyos helyesírási és stilisztikai hibája, sekélyes, semmitmondó mondanivalója.

A saját neve alatt adja be ezt a borzalmat? Hát ezt inkább nem, biztosan nem. 

A fogalmazvány mellé egy kérés is érkezett: lehetne, hogy a kérvény alátámasztásaként beadott adatok némiképpen eltérjenek a valóságtól?  

Nem, nem lehetne. Ez nem kívánságműsor.

Könyvelőnk felháborodva utasította el a kérést. Egyáltalán nem értette, hogy hogy lehet ilyet kérni. Na ismét egy hozzáértő szakértő – gondolta magában, majd részéről lezárta a témát.

Elérkezett a tárgyalás. A szakértő, segédjével az oldalán megérkezett a helyszínre, 30 milliós új autójával, egy tökéletesre szabott gyapjú öltönyben. (35 fokban) A telefonját azonnal kitette az asztalra a laptopja kíséretében, a tárgyalás többi résztvevője is így tett. Könyvelő főhősünk úgy gondolta, hogy megtiszteli a társaságot azzal, hogy a telefonját kikapcsolja, és a táskájában pihenteti, de most úgy tűnik ez nem lehetséges. Rájött, hogy ez valami furcsa rituálé lehet,  így vagy megvillantja a mobilját, vagy mehet. Nincs benne a bandában ez nem kétséges. Kicsit örült, hogy az elavult mobilja éppen most kapitulált, most csúnyán leégett volna vele. Mit volt mit tenni, kicsapta az asztalra a legújabb generációs almás mobilját, és tüntetőleg lefordította. Hogy milyen üzenetek futnak rajta, na ahhoz senkinek semmi köze, és hát mi tagadás az a bizonyos alma jel is csak így tudott a legjobban érvényesülni. 

A tárgyalás jól haladt. A szakértő úgy érezte ideje visszavágni. A mi munkánk sokkal fontosabb mint a tiéd, mondta. A te munkád a könyvelés ugyanis csak kirakat, mese habbal a bankok és az adóhivatal számára.

Könyvelőnk kis világa összeomlott, és fájtak ezek a szavak. Mese habbal? Hogy mondhat ilyet?

Aztán végre leesett neki, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen. Összeállt a kép. Eszébe jutott a hamisításra való kérés. Rájött, hogy mi is a 30 milliós autó és az almás laptop kulcsa. A szakértő sikerének a titka a csalás, és a külsőségekkel való villogás. Olyan csalás, melyhez nem ő adja a nevét. Hitel, pályázat egyre megy, neki dől a pénz, a kockázatot meg vállalja a kedves ügyfél, és az állását, munkáját féltő könyvelő.

Na ez aztán a tudás. Ehhez biztos nem kellett hosszú éveket tanulni. Ahogy a fogalmazványra gondolt, eszébe jutott a sok helyesírási hiba, na és átírni a számokat véletlenszerűen és hasraütésre, ez ám a nagy tudomány.

Elvette az asztalról a szép új almás mobilját, és tüntetőleg eltette. Már nem akart ebbe a bandába tartozni. Igaziból már azt is megbánta, hogy egyáltalán elővette, és kiderült neki is ilyen van. Neki sohasem lesz 30 milliós autója – gondolta – de mit is kezdene vele, egy cipőjéhez sem megy igazán.

Felállt, lógó orral beült galambszürke Suzukijába, és indulás előtt még percekig elmélkedett. Becsületről, tisztességről, adott szóról, megbecsülésről.

Aztán elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy sok ember van, akinek számít a véleménye, számít a szaktudása, a több mint húsz éves tapasztalata. Ha ennek a cégnek nem kell, majd talán kell másnak. Aztán meg ott van a blogja. A 2 hosszú év alatt, mióta írja, sok mindent kipróbált, cégekkel tárgyalt, kizárólagos forgalmazási jogokról, üzleti modellekről. Új ígéretes termékeket fedezett fel, és remek embereket ismert meg. Észrevétlenül bekerült a nemzetközi körforgásba. Olyan tudásra tett szert, ami keveseknek adatott meg.

Valahol ez is számít, ugye? – kérdezte magában. A sok munkával, tapasztalattal elért siker is számít, nemcsak a külső kirakat?

Valakinek biztos számít, kell hogy számítson. Valahol, valakinek. Talán egy messzi-messzi galaxisban. Majd egyszer. Valamikor.

Hiába, betegesen naiv és régi vágású, és az is marad…