Így nyaralunk mi

Helló nyár! Megállíthatatlanul itt a szabadság, és a nyári utazások ideje. Júliusban útra kelünk újra.

Minden évben nyakunkba vesszük a nagyvilág egy szegletét, jobban mondva az öreg hölgy, Európa egy részét, mert valami miatt eddig még nem léptük át a kontinens határait. Túl meleg van, messze van, minimum egy nagy üveg pálinka kell a nyaralás túléléséhez, nagy a pára – egyszóval sok a para, maradunk itt.

Ha megvan az úticél, a szervezésen viszonylag hamar átlendülünk, ugyanis nagyon sok olyan külföldi oldalt ismerünk, ami segít ebben.  Na de az indulás? Az maga a rémálom. És ami ezután jön? Hagyjuk.

Az biztos, hogy:

• Minimum 2 bőröndnyi cuccot pakolunk fejenként,
  pedig az 5 cipőből valószínűleg csak a strandpapucs kerül elő.  A ruhából nem is olyan kell, hanem más, és egyébként is sok olyan cucc van benne, amire az ég világon senkinek nincs szüksége. Ez alól csak az kivétel ha repülővel megyünk, na akkor sorsot húzunk, hogy kinek a törölközője landoljon a reptéri kukában súlytöbblet miatt.
• Viszünk hajszárítót, pedig az általában mindenhol van.
• A vasaló sem maradhat otthon az tuti, de átalakítónk nincs. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy egyszer valami elvetemült magyar beleerőszakolta a vasalózsinórját Cipruson a bele nem illő dugaljba, ezért ment el az áram az egész szállodában. Mi? Á, dehogy! Mi egészen biztos nem tennénk ilyet…
• A bőrönd kereke is rühell minket, mert szinte minden nyáron új családot választ magának. Csak kitörik, és már rohan is. Mivel eddig még sohasem találtuk meg, így ez tény.
• A macskánk ha látja hogy pakolunk, napokig duzzog. Még a szalonnával tűzdelt csirkecombot is csak ímmel-ámmal fogadja el.

De ez még mind semmi, a feketeleves csak a megérkezés után jön. Egy biztos: tuti megdől valamilyen természeti rekord.

Angliába esernyőt, esőkabátot vittünk zárt cipővel. Eső? Na az nem volt. Ehelyett megdőlt a melegrekord, és mi ott álltunk hosszú nadrágban, zárt cipőben, és élveztünk a napsütést. Nem baj, de volt Fish & Chips és a múzeumokban jó hűvös volt.

Fent északon hideg van ugye. Na igen, általában. Dániában, de még Svédországban is olyan meleg volt amikor ott voltunk, hogy a helyiek egy része órákig a szökőkutakban pancsolt. Nem baj, pancsoltunk mi is.

Velencében sem jártunk sokkal jobban –  na oda pont jó lett volna az esőkabát, de legalábbis egy gumicsizma, mert én esőt ennyire, és ennyit esni még sohasem láttam. Nem baj, minden templomot végigültünk, és igazolást nyert: Velencében is jó a pizza.

És azt mondtam már, hogy miért kerüljük mostanában a Tátrát? Kérlek szépen, nálunk van az esőgomb. Ez már tuti. Hiába van ragyogó napsütés, sehol egy zsebkendőnyi felhő, lesz. Néhány perc elég is. Rálépünk a határra, már kapcsoljuk is gombot. Szakadó eső, szélvihar. Nem baj, annyira szeretjük az ázott kutyaszagú túrabakancs illatát, hogy enélkül már nem is lenne igazi a nyaralás.

Még jó, hogy legalább nem tévedünk el. Legalábbis általában.
A múltkori eltévedés is miért volt? Na az a szervezők hibája. Egyértelmű. Egy bécsi túrát a snapsz múzeumban indítani, melyen kóstolni is lehet?

Volt az a rózsaszín lötty, meg az a kis sárga arany pöttyökkel, és igen a gyógynövényes, azt aztán nem lehetett kihagyni.

Miért is nem ittunk inkább alkoholmentes sört? Akkor tuti nem indulunk el a másik irányba, és nem vár ránk a busz vagy fél órát. Na és valószínűleg a sírkamrában sem röhögtünk volna hangosan, hanem ájtatos szűz módjára csak finoman mosolygunk és kizárólag gondolatátvitellel kommunikálnunk.

Egy kis baleset? Jól van na. Májusban már jó a tenger az Elbán. Annyira szép volt az a csiga, hogy muszáj volt rárepülnöm. Beleestem, hát beleestem. Aznap én voltam a napraforgó. A vizes részeim a száradásig a nap felé fordulva vonultak. Két óra alatt megszáradt. Köszi, már nem kell csiga. Soha többet az életben. Ő ott szép ahol van. A vízben.

Újra itt a nyár, ismét megyünk. Reszkess Szentpétervár, készülj fel Moszkva! Évezredes melegrekord , esőzés, soha nem látott akadály mit nekünk! Nem ma kezdtük.