Két zsák, 8 doboz. A kérdés fojtogató: vajon hogyan jutottam én el idáig?
Szétvertük a konyhát. Porig. Helyén vannak a bútorok, már csak minden belevaló holmit kellene a helyére varázsolni.
A feladat nem egyszerű. A visszarámolandó halom nagy, a konyha kicsi. Ülök a „cuccrengeteg” előtt értetlen fejjel, és azon gondolkodom: vajon hogy a csudába sikerült ennyi mindent felhalmoznom?
40 bögre, mely mind különböző? Volt egy a mikuláscsomagban, a kiállításon osztogatták, ajándékba kaptam, a többi meg ki tudja hogy szivárgott be a többi közé. Mind színes, mind jópofa, de különböző. Ivott ezekből valaki valaha? Hát aligha. Dobozba vele!
Poharak vagy száz. Hogy mi? Száz? Színesek a hambi menühöz, a készlet megmaradt maradéka, ajándék a sörhöz, ajándék az üdítőhöz, és még a gyerek kedvenc édessége is pici üvegpohárban lakik. Kidobni? Egy használati tárgyat használat nélkül? Na ez az amit nem engedett a neveltetésem. Most viszont ki vele. Egyformák, kik legalább 4-en vagytok, sorakozó! Csak ti maradhattok.
Te muci, azzal a 150 forintos törött kínai műanyag tálcával mi volt a terved – gondoltam megkérdezem már magamtól, de felelni azt persze nem tudtam rá.
Megsérült zománcú edények, megkopott jénaik, vagy 30 kés, soha nem használt háztartási ketyere, meg a valamit csináló (ki tudja mit) alkalmatosság, repedt tányér – és még egy sor olyan dolog, melynek gyűjtögetését nem tudom megmagyarázni – került zsákok és dobozok mélyére.
Pár óra, és már elégedetten, diadalittasan ültem a dobozok és zsákok előtt. Jó érzés, marha büszke voltam magamra 🙂
Hát te mit csinálsz? – kérdezi a nagymamám. Mi a terved azokkal a cuccokkal? Na mutasd csak!
Kellett neki az összes lábas, jénai, meg még jónéhány dolog. Mindent vitt, ami megtetszett neki.
Végszóra megérkezett az anyósom is. Mit szeretnél csinálni azokkal a bögrékkel? – kérdezte. Csak nem akarod kidobni?
Kellett neki. Igen, mind a 40. Meg a pohár, meg a valamit csináló, meg a pici üvegpohár.
Hihetetlen, de szinte minden a családban maradt.
Gyűjtöget a magyar. De minek?
Kedves Ágnes!
Ezt az írásod is örömmel olvastam.:D Annyira igaz, hogy agyba-főbe gyűjtögetünk.:D Emlékszem, amikor kicsi voltam (jelenleg 29 vagyok), akármit felszedtem a földről, és úgy örültem neki, mint majom a farkának… Játékok darabjai, kulcstartók, szép kupakok..:D Találni és begyűjteni motyókat tök jó volt. És a mai napig jellemző rám, hogy ha NAGY akció van, akkor veszek valamiből többet is, akkor is, ha egy év lesz, mire elfogy. A leárazás, meg az akció ad nagy lendületet gyűjtögetéshez. Nekem a kozmetikumok sorakoznak… volt egy Dove olajos testápoló, aminek imádtam az illatát, mégha a hatása gyengus is volt. Leakciózták 300 Ft-ra. Hatot vettem belőle… no, nem egyszerre. Visszasunnyogtam egy-egy darabért folyamatosan.:D
Bögréből nekem is van vagy 20. Mind cuki mintás. A gyakorlatban 4-5 forog a kezeimben, de ahogy Nagymamám mondta falun anno… „rosszul járnék”, ha eltörne valamelyik.:D Ah, tök furcsa dolog ez.:D
Szerintem a magyar gyűjtögetős virtus abból fakad, hogy alapvetően nem vagyunk egy túl jómódú náció, és sokunknak kellett megnézni mindig, hogy mire költünk, így az ingyen motyókat imádjuk. (Az egyik barátnőm oda van az utazó méretű kozmetikumokért. Nem részletezem.:D) Kiskoromban, emlékszem, anyuék mindig csak 1-1 paradicsomot tudtak venni nekünk, mert drága volt. Ők sosem ettek, csak mi a tesómmal felezgettük őket a vajaskenyérhez. Úgy is boldogok voltunk, persze, hogy nem voltunk túl jómódúak. És talán pont ezért volt minden talált, kapott, leárazott kacat kincs. Szóval lehet kincsgyűjtésnek is felfogni… aztán egyszer úgyis eljön a szanálás ideje.:)
Ügyesen válogattál, és még a család is boldog lett.:D Ehhez a témához szeretnék egy könyvet ajánlani, ami nagyon birizgálja a fantáziám, és készülök elolvasni.:) Ezer éve követlek, és nem emlékszem rá, hogy írtál-e róla… De én például ki vagyok hegyezve mostanában Marie Kondo (Rend a lelke mindennek – A varázslatos japán módszer, amellyel örökre száműzheted a rendetlenséget az otthonodból) rendteremtős könyvére. Elvileg kész rendszert alkotott a nőci a „ha körülöttünk rend van, bennünk is az lesz” nézetre, meg arra, hogy csak olyan dolgok vegyenek körbe minket, amik hasznosak és örömöt okoznak. Szeretném elolvasni majd mostanában, és kíváncsi lennék, te mit gondolnál róla, vagy megpróbálkoznál-e a módszerrel.:)
Köszi az írást.:)
Üdvözlettel,
Réka
Kedves Réka!
Ismerős helyzet, valahogy én is így kezdtem. Azt hiszem meg is fogalmaztad azt, hogy honnan ered ez az egész ügy. Mi sem voltunk túl jól eleresztve anyagilag, minden gombnak örültünk. Bólogattam a soraid olvasása közben.
Megnézem az ajánlott könyvet, köszönöm szépen!
Üdv. Ági
Nemcsak a magyar gyűjt. A világon mindenki, akinek ilyesmik vannak. Nálunk ia most lesz lomtalanítás. 😀
Kitartást hozzá! Elég sok országban megfordultam már, azt kell hogy mondjam, hogy a gyűjtögetés terén nagyon élen járunk. Sok helyen bérelt lakásban élnek, ide nem gyűjtöget senki. Nagyon sok helyen meg csak használnak mindent, nem tartják olyan fontosnak a sok tárgy jelenlétét mint mi. Talán a németek azok, akik a legjobban hasonlítanak hozzánk ebben.
Én is ajánlok egy könyvet. Polcz Aleine Rend és Rendetlenség. Mindenkinek ajánlom, aki kacatokat gyűjt.
Köszi!
A városi ember gyűjtögetni se tud…nincs helye…pedig igenis sok mindennek eljön az ideje…szinte nincs olyan, amit ne barkácsolnék…de nem kell előbb boltokba futnom, mert van minden a ház mellék épületeiben…sőt…a keresgélés alatt alakul a terv, a fantázia…Könyvet írhatnék, de minek…azokat zsákszám szórtam ki, tüzeltem el…tényleg a lényeg maradt…
Óh ez nálunk is így van. A fészerben nálunk egy gombostűt nem lehet leejteni. De az igaz, ha csőszerelés, vagy bármi probléma felvetné a fejét, minden van.
Szerintem izgalmasak a különböző bögrék és poharak, én nem az egyformákat tartottam volna meg, hanem a szépeket, és egymással összeillőket. Na meg aminek története van…
Mert a tágyaknak története is van, és akkor könnyebb tőlük megválni, ha ez a történet már nem kötődik hozzájuk annyira (elfelejtjük, eltávolodunk tőle), vagy nem annyira fontos nekünk.
A mindenlegyenegyforma elv nekem merev, de én laza és színes, változatos világot szeretek magam köré teremteni.
Bár szoktam selejtezni, de nagyon módjával, mert gyakran jól szoktak jönni az elrakott tárgyak, ruhák, és gyakran új életre kelnek nálam.
Mindezt csak azért írom, mert manapság annyira divatos ez a dobjkimindentamit fél órája nem használtál… és én ezt kissé ellensúlyozni szeretném. Sokféle módon lehet élni. A tárgyak értékek, amiket meg lehet becsülni, némi fantáziával új életre lehet őket kelteni.
Szia! Azért nem mindent dobtam ki én sem. Van néhány, sok évet megért készletem, amit biztos nem adnék oda semmi pénzért. Szerintem valahol kell húzni egy határt, és ha már kiszorít a sok cucc, akkor szelektálni kell. Ami kedves, vagy emlék fűz hozzá, ahhoz meg illik ragaszkodni 🙂 Nekünk is jól jön, ha nem kell mindenért a boltba rohangálni.
Minket is elborítanak a konyhai cuccok – ajándékba kaptuk őket -, de nem tartom szép gesztusnak a kidobásukat. Valaki ezekbe a tárgyakba energiát, pénzt fektetett.
Inkább elajándékozom őket.
A rokonságban persze nehéz, már csak azért is, mert jó eséllyel köztük is van gyűjtögető, vagy egyszerűen csak megvan mindenük.
De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan emberek, családok, akiknek viszont nincs.
Vagy állatok – pl. lábasokat, edényeket sok állatmenhely kér.