Hány, de hány éve várok már arra hogy kimondjam ezt az egyszerű, de annál hihetetlenebb mondatot: MEGKERÜLT a rohadék!
Hogy ki is Ő?
Emlékeztek még erre a, szinte pontosan 4 évvel ezelőtti sztorira?
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen szemrevaló kézitáska. Boldogan mutogatta magát az arra tévedő online látogatóknak, csábos mosolyával, egyedi színével mindenkit elvarázsolt.
Így találtam rá én is. Mi tagadás behálózott. Egy hibája volt csupán, drágácska volt. Nem kicsit, nagyon.
Megérdemled, mormolta alig hallhatóan, így aztán bekerült a kosaramba. Drága vagy drágám, itt maradsz. Kosárba be, kosárból ki – ez így ment hetekig.
Pár hét után az üzlet tulajdonosától kaptam egy levelet. Érdeklődött, hogy mi a tervem a táskával. Most akkor megveszem vagy sem? A férjem nem engedi, hogy ilyen drága holmit vásároljak – írtam neki lányos zavaromban. Ha ennyire szeretném, írta ő, adna nekem rá egy zavarbaejtő árengedményt.
Mi tagadás, nem tudtam ellenállni. Csábos mosolyú zöld utat kapott.
Néhány hét elteltével meg is érkezett. Azonnal el kellett vinnem sétálni. Beletettem az irataimat, és semleges színű ruhát vettem fel, hogy jobban tudjon érvényesülni. Így korzóztunk egész délután. Örültem, és büszkeséggel töltött el, hogy az enyém lehet. Ezen a napon megfogadtam, hogy csak különleges alkalmakra tartogatom.
Aztán furcsa dolog történt. Eltűnt. Nyomtalanul. A pénzügyminisztériumi igazolványommal, és a gyermekem adóazonosítójával. Az ára nagyságából persze sejthettem volna, hogy van valamilyen különleges képessége. Valami paranormális láthatatlanná válási képesség, mi más.
Harmadszorra futottunk neki a mindenre kiterjedő kutatásnak. Feltúrtunk mindent, megnéztük az összes szekrényt, polcot, bőröndöt, és minden fellelhető helyet. A fiam tanácsára még a mélyhűtőbe is benéztünk. Semmi… Semmi és semmi.
Biztos van valami trükkje. Rá fogok jönni. Talán az újhold.
Na de ha a legközelebbi újholdnál újra láthatóvá válik, lógni fog a ROHADÉK. Kint az udvaron egy jó magas fán.
Ha esetleg erre jársz, és látsz egy táskát a fán függni, rá se nézz, ne sajnáld. Emelt fővel menj tovább, kerüld a szemkontaktust, mert a végén még téged is behálóz”
No igen, ez volt az a számomra igen fájdalmas sztori. Aztán teltek múltak az évek, és eljött a 2020. februárja, amikor egy szép napon, egyszer csak előkerült. Egy jellegtelen fehér textiltokba behajtogatva, egy fiók mélyén csücsült. A helyzet az, hogy ezt a fiókot már sokszor kihúztuk azóta, de nem tűnt fel, hogy ott lett volna. Így aztán, szinte mindenkinek van egy elmélete, hogy merre járhatott ez a táska az elmúlt négy évben.
A férjem szerint egy párhuzamos világban volt, lehet hogy az ottani énemnek is igen megtetszett ez a trendi kiegészítő, és vígan viselte, mígnem jött egy anomália, és a csábos mosolyú visszakerült a mi világunkba.
A fiam szerint benyelte egy fekete lyuk, vagy a zokni csenő manók áldozatává vált, és amikor kiment a divatból már sem a fekete lyuknak, sem a manóknak nem kellett.
Azt hiszem a kolléganőm mondta meg a tutit. A táska kicsit elkirándult, aztán meglátta azt a fenyegetést, mely szerint a fán fog lógni. Na mármost, a fát néhány hete kivágtuk, sajnos a szél nagyon megdöntötte a törzsét, nem volt mit tenni. Most hogy elmúlt a veszély, és már nem volt mitől félnie, így mint aki jól végezte a dolgát, elősomfordált 🙂
Hogy mi a helyzet, hol van most?
Rázártam az ajtót, és látni nem akarom. Elszedtem tőle az elcsaklizott igazolványokat, és most büntetésben van.
Mondjuk már annyira nem is annyira tetszik, kicsit változott az idő azalatt a 4 év alatt, amíg Ő láthatatlant játszott. Ha nem is tetszik már, sebaj, de azt az érzést, amikor megláttam, fülön fogtam, magasba emeltem, megráztam, és fennhangon kiabáltam: MEGVAN A ROHADÉK – ezt az elégtételt már senki nem veheti el tőlem.
Nagyon köszönöm a vidám történetet (gondolom élőben nem volt mindig vicces), feldobta a napom 🙂
Csak így tovább, a stílus és a sztori fergeteges, nem csak a tanácsadás megy úgy látom 🙂
Köszönöm! 🙂